Több mint 11000 látogatója volt a tordai Sóbányának az egy hétig tartó “Iskola másképp” elnevezésű program alatt



Több mint 11 000 látogatója volt a tordai Sóbányának az egy hétig tartó “Iskola másképp” elnevezésű program alatt
Újabb rekordot állított fel a tordai Sóbánya, de ez alkalommal nem egy sportrekordot, amiről már említést tettünk ebben az évben.
A tordai Sóbánya az “Iskola másképp – hogy többet tudjál és jobb legyél” elnevezésű országos program alatt állította fel ezen újabb rekordját.
Április 6-10 között e látványos bánya küszöbét 11.000-nél több turista lépte át (hasonlatképp, 2014-ben, az “Iskola másképp” program alatt 7324 látogató volt), de erre számított is a Sóbánya vezetősége, hiszen igyekeztek jobban megszervezni a turisztikai szolgáltatásokat és tevékenységeket.
Megemlítendő, hogy 2015-ben a Sóbányát az itt szervezett sporttevékenységek és kulturális programok által próbálták ismertebbé tenni, idén már szerveztek íjászversenyt, bicikliversenyt, karate-bemutatót, teniszversenyt valamint operaelőadásokat, színházi előadásokat. Azok számára is nyitva a Sóbánya, akik emberfeletti teljesítményekre törekednek, erre példa a Rudolf valamint Mária-Terézia tárnák között megtett út 80 méter magasságban, ez már a sebesség és kitartás rekordjának megdöntését jelentette.
A tordai Sóbánya köszönetét fejezik ki azon tanárok és diákoknak, akik Bukarestből, valamint Szeben-, Fehér- , Máramaros-, Harghita-, Hunyad- , Bihar-, Beszterce-Naszód-, Maros- és Dâmboviţa megyékől érkeztek, hogy meglátogassák e turisztikai látványosságot.

